Táncsicsosok a Szent István Kávéház Budavári Történelmi Kaszinóján

A Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium néhány elkötelezett diákja és diákönkormányzatának vezetése 2022 óta vehet részt a Budai Vár patinás kávézójának igazán kuriózumnak számító rendezvénysorozatán. A Történelmi Kaszinó programkínálatában havonta egy alkalommal lehet érdekesebbnél érdekesebb előadásokat hallgatni kiemelkedő szakemberektől. 2023/24-es tanévben a diákok megismerkedhettek a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeulógusával, hallgathattak biztonságpolitikai szakértőt, vagy az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár egykori főigazgatóját. Történelmi események, politika, közgazdaságtan, régészet, muzeológia és ehhez kapcsolódó érdekes témakörökbe pillanthattak be az érdeklődők. Egy alkalommal pedig az Országos Széchenyi Könyvtár zártkörű rendezvényén is lehetőségük volt részt venni.

Reméljük, a programsorozat folytatódik és lehetőséget kapunk tovább bővíteni ismereteinket. 

Trigola-Majzik Krisztina tanárnő