Színes ősz – Októberi programok a Táncsicsban 2023

2023. október 2-án tartottuk a Zene világnapját a kollégiumban. Ennek alkalmából a kollégium azon diákjai, akik valamilyen hangszeren játszanak, koncertet adtak az ebédlőben. Klasszikusokat, retró dalokat, betétdalokat hallgathattunk meg különböző előadásmódban. Volt, aki zongorát, hegedűt, fuvolát, trombitát, oboát, klarinétot és még sok más hangszert szólaltatott meg. A színvonalas előadásokból nem lehet egyet kiemelni. Gratulálunk minden előadónak!

Sokak számára úgy ahogy a zene, a főzés-sütés is egy művészet. És vannak, akiket igazából csak egy jó pizza is boldoggá tesz. Ennek eleget téve a kollégium is szervezett egy közös pizza sütést az udvarban október elején. A diákönkormányzatunk tagjai készítették elő a kemencét, mert igen, igazi kemencés pizzát lehetett enni. Több fajta feltétből lehetett választani (pl.: szalámis, szalonnás, sőt volt lehetőség vegetáriánus pizzára is). Egészen késő estig sültek a pizzák és szólt a zene. A pizza szeretete egy egészen vegyes társaságot hozott össze, ennek köszönhetően sok új embert ismerhettek meg az ott lévők. A pizza mester pedig az egyik DÖK alelnök volt, Szekeres Miki, a kemence melegéről pedig Faluvégi Laci és Szép Fülöp gondoskodott. Ha lemaradtál ne búslakodj, gyere el a következőre!

A sportolás fél egészség, a kollégium diákjainak pedig volt lehetőségük elbiciklizni a kitartóan gyönyörű időben a Római Partra, ahonnan a kilátás csodaszép. Nem csak a célállomáson volt szép kilátás, már az oda felvezető úton is sok érdekességgel lehetett találkozni. A könnyed kirándulás nem csak világosban volt érdekes, hanem sötétedéskor is, visszafelé, egy új élményt adott. Köszönjük a programot ismét Berente Kinga tanárnőnek és Dezső Attila tanár úrnak.

A sportolni vágyók októberben kipróbálhattak valami teljesen újat is, itt a kollégiumunk focipályáján. Ez nem más volt, mint az akrobatikus kosárlabda, melyet a Budapesti Face Team (https://www.youtube.com/watch?v=_KM3-lhFzP8&t=100s ) csapata mutatott be a diákoknak. Szinte minden bemutatott trükköt kipróbálhattak a kollégisták. A bemutatón láthattunk labda zsonglőrködést, egymást átugró és átszaltózó embereket. A végén pedig lehetősége volt mindenkinek kipróbálni a trambulint, a legegyszerűbb trükkökkel.

Stolár-Németh Csenge