Novemberi összevisszaságok

Bár nagyon régen volt már, de biztos emlékeztek még… November 6-án a kollégium diákjaink is volt lehetőségük ünnepelni a híres amerikai ünnepet a Halloween-t. Azon a bizonyos „hátborzongató” estén találkozhattunk: boszorkányokkal, ördöggel, és véres vöröskirálynővel. Azoknak, akik jelmezt öltöttek, volt lehetőségük részt venni a jelmezversenyen, ahol végül a nyertesek: Molnár T. Dániel és Simon Dániel lett, akik apácának öltöztek. Volt lehetőségük játszani azoknak is, akik nem szerettek volna beöltözni: a diákönkormányzatunk tagjai nagy kollégiumi denevér-vadászatot szerveztek  (a kollégium területén elhelyeztek kis papír denevéreket kellett összegyűjteni, aki pedig a legtöbbet gyűjtötte, jutalomban részesült).

A temérdek mennyiségű cukorka után fontos az egészséges életmódhoz visszatérés, így kollégiumunkban a november 13-i héten megrendezésre került az Őszi egészséghét. Az ott lévő programokból emelünk ki nektek néhányat.

Kiemelkedően sokan vettek részt a hétfői fekvenyomás bajnokságon, melyen egy olyan társaság verődött össze, akik egymást támogatták és egymásnak szurkoltak. A verseny nagyon szoros volt, de végül harmadik helyen Sólyom Viktor, a második helyen Kolics Máté, az első helyen pedig Rátz Zoltán végzett. Fontos megemlíteni, hogy az eredmények nem a kinyomott súlyok alapján, hanem a százalékos teljesítmény arányában rangsoroltuk (vagyis kinyomott súly osztva saját testsúly). Gratulálunk minden részvevőnek!

Ezen a héten volt lehetőségük a diákoknak kipróbálni a tanárok által összeállított szabadulószobát, ahol démonűzést kellett végezniük.

Két külsős előadónak az előadását volt lehetőségük meghallgatni a kollégium diákjainak. Az egyik szerdán volt, az internetfüggőségről, Marosfalvi Fannitól, a másik pedig csütörtökön az orosz-ukrán háború történelmi háttere, előzményei, okai, Baróti Adéltól. Mind a két előadáson sok érdeklődő volt.

Ahogy a hetet versennyel kezdtük, úgy a hetet is versennyel zárjuk. Itt a diákok megint összemérhették erejüket, egy szkander bajnokság keretein belül. A diákok támogatták és biztatták egymást, így fantasztikus légkört teremtettek maguknak. A versenyen lányok is részt vehettek, harmadik helyen Antal Luca, második helyen Schmidt Gréta, első helyen pedig Ferencz-Péter Boglárka végzett.

A fiúknál a harmadik helyen holtverseny alakult ki: Abis Filippo és Cap Volodimir állt, a második helyen Veres Adonisz, az első helyen pedig Bata Márton végzett.

Vigyázzunk a testünkre, lelkünkre, de vigyázzunk a földünkre is, erre hívta fel a figyelmet a kollégium a Hulladékcsökkentési héten.

Újrahasznosíthattak a kollégium diákjai cipődobozokat és pólókat, amikre már nem volt szükségük, a cipősdobozt csomagoló papírral díszíthették a diákok és így egy személyre szabott tároló dobozt csinálhattak maguknak. Egyre többet jön velünk szembe a vászon bevásárló táska, a kollégistáknak lehetőségük volt a régi pólókból saját készítésű bevásárló táskákat is csinálni.

Köszönjük a lehetőséget Hajdu-Papp Viktória és Farkas-Takács Zsuzsa tanárnőknek!

Stolár-Németh Csenge