December a Táncsicsban

2023. december 6-án a kollégiumba is ellátogatott a Mikulás, szarvasaival és krampuszaival. A diákoknak pedig szaloncukrot hagyott hátra. Aki szeretett volna fényképet a Mikulással annak volt rá lehetősége: minden egész órában a télapó leült az aulában lévő kandalló mellé, és akik szerették volna, csinált velük egy képet.

December 11-14. között zajlott le a kolihét, ahol a diákok hangolódhattak a karácsonyra és az ünnepekre. 11-én, azaz hétfőn volt a kollégiumi hét megnyitója, ahol a kollégium diákjai rövid műsort adtak elő, majd Katona Péter igazgató úr felhelyezte a karácsonyfára a csúcsdíszt. Minden csoportnak fel kellett a kollégium egy kis részét díszíteni, a díszek kézzel készített hópelyhek voltak, melyeket a diákönkormányzat tagjai készítettek el a diáktársaiknak. Akik meg szerették volna mutatni tehetségüket, volt lehetőségük: a Karácsonyi Koli Koncerten a jó hangulat mellé a diákokat teával várták a szervező tanárok.

A kollégium diákjai csinos ruhát ölthettek kedden és lehetőségük volt egy varázslatos Karácsonyi estélyre ellátogatni, melyet a kollégium aulájában tartottak. A hangulatos esemény úgy telt, mint egy nagy családi vacsora. Az eseményen résztvevőknek a kollégiumi életről játszottak le videókat a diákok, akik szerettek volna szerepelni, itt is volt lehetőségük „szórakoztatni” a vacsorán résztvevőket. Az ételek elkészítésében a konyha is segédkezett a diákönkormányzati tagoknak, azonban a desszertek és finomságok egy része a diákok keze nyomán született. A hangulatot jelzi, hogy egészen fél tízig lent beszélgettek a fiatalok.

A hetet a Legtisztább szoba és a Legszebben feldíszített szoba verseny zárta, ahol a győztesek a lányoldalon: a koli legtisztább karácsonyi szobája a: 139, 147, 245. A fiú oldalon a legtisztább karácsonyi szoba: 102, 209. A legszebb karácsonyi szoba a fiú oldalon a 132. szoba lett. Nekik ezúton is gratulálunk!

Mindenkinek Boldog karácsonyt és Boldog új évet kívánok a DÖK nevében is!

Stolár-Németh Csenge