Olimpiatörténeti vetélkedő siker

Immár több éve visszatérő résztvevői vagyunk a Káldor Kollégium által szervezett „olimpiatörténeti” vetélkedőnek. A rendezvény évről évre magas szakmai színvonalon, jól szervezetten valósul meg, amit az is jelez, hogy idén már 12. alkalommal került megrendezésre. A verseny komplex felépítésű volt: a résztvevők tudásalapú kérdések, gyorsasági feladatok, tippjátékok, totó, valamint tárgyi ismereteket mérő feladatsorok révén adhattak számot felkészültségükről.

Az idei tematika az alábbi főbb területeket ölelte fel: 

  • az ókori olimpiai játékok története és sajátosságai, 
  • a közelmúltban lezajlott (2026) milánói Téli olimpia, 
  • a magyar sportolók szereplése az olimpiákon, 
  • valamint a magyar férfi és női vízilabda olimpiai története. 

Utóbbi témakör külön hangsúlyt kapott, hiszen a rendezvény díszvendége és a zsűri elnöke Märcz Tamás volt, aki olimpiai bajnok (Sydney, 2000), kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, valamint a magyar férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitányaként olimpiai bronzéremig vezette a csapatot. 

Kollégiumunkat Kiss Laura, Asztalos Barnabás és Császár Máté képviselte. A verseny során nyolc csapat mérte össze tudását, és az élmezőnyben rendkívül szoros küzdelem alakult ki. Az első három helyezett között minimális pontkülönbség döntött, a végső sorrend csupán az utolsó, kilencedik fordulóban alakult ki (44–43–41 pont). 

Csapatunk végül a harmadik helyet szerezte meg. 

Gratulálunk minden résztvevőnek a felkészült és sportszerű szerepléshez. 

Tolnoi Róbert Zsolt