Ringhofer Ervin Németh László-díjas

Ringhofer Ervin kollégánk, intézményünk általános igazgatóhelyettese, 1994 és 2000 közötti igazgatója pedagógus nap alkalmából rangos szakmai elismerésben, Németh László-díjban részesült. A díjat Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős helyettes államtitkára 2019. május 31-én a Pesti Vigadóban adta át a többek között Magyar Köztársaságért Arany Érdemkereszt (2003.), Teleki Blanka-díj (2010.) és Pro Talento – A tehetségekért (Arany János Tehetséggondozó Program, 2013) kitüntető címekkel is elismert munkatársunknak.

Ringhofer Ervin pedagógiai munkássága során a gyermekek harmonikus személyiségformálásában, a különleges gondoskodást igénylő, tehetséges tanulók segítésében elkötelezetten, kiemelkedő eredményességgel, odaadással, évtizedeken át tevékenykedett. Az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) alapító intézményének vezetőjeként, programgazdájaként, valamint az AJTP Szakmai Tanácsadó Testületének tagjaként a Magyarország neveléstörténetében egyedülálló, s leghosszabb ideje működő tehetséggondozó program elindításában, működtetésében, sajátos pedagógiai arculatának formálásában kulcsszerepet játszott. Az adományozó szerv kollégánk intézményi szinten túlmutató, országos hatású munkásságát kiemelkedő jelentőségűnek és díjazásra méltónak ítélte.

Tanítványai és a nevelőtestület nevében is gratulálok Ringhofer tanár úrnak a rangos elismeréshez.

Katona Péter
intézményvezető