Gólyatábor 2020

 

A vírushelyzet sok tekintetben bizonytalanságot okozott és akadályokat gördített az idei tanév elé. Mindenképpen különleges helyzetet teremtett sokunk számára. Ez nem volt másképp a TMTK DÖK életében sem.

2020.07. 27-30 -ig a kollégium diákönkormányzatának tagjai táborban vettek részt Verőcén. A tábor többek között lehetőséget biztosított a találkozásra és az akkor még bizonytalannak tűnő gólyatábor megszervezésére. Hosszas tárgyalások után, ebben a pár napban végül sikerült előkészíteni a gólyatábort és úgy gondolom, hogy egy remek hangulatú DÖK táborra emlékezhetünk vissza.

Augusztus utolsó napjaiban kezdetét vette a várva várt gólyatábor. A kollégium vezetősége és diákönkormányzata izgatottan várta az új gólyákat, akik idén a várthoz képest nagyobb számban jelentkeztek. A gólyák beköltözése a vírushelyzet által előírt szabályok szerint történt, ami nem kis kihívás elé állította a DÖK tagjait és a pedagógusokat is. Így viszont lehetőség volt az éles helyzet előtt kipróbálni a beköltözés buktatóit. Nagyon jó érzés volt látni az új gólyákat, akik akkor még megszeppenve, de mára már magabiztosan járják a kollégium folyosóit.

Rengeteg program és szórakozási lehetőség várta őket. A nagy létszám miatt öt csapatot is sikerült csinálnunk. A beköltözésnél mindenki kapott a csapatszínével megegyező színű karszalagot és tanárok által varrt maszkot. Így tehát volt sárga, piros, zöld, rózsaszín, és kék csapat. Ezúton is köszönjük Fodor Piroska és Farkas-Takács Zsuzsanna tanárnők munkáját! Szombat délután elkezdődött a gólyatábor. A hagyományokhoz híven fogadalomtétellel indult a délután. Ezt követően kezdetét vette a csapatépítés, ahol a csapatok megismerkedhettek a csapatvezetőikkel illetve a csapattársaikkal. Fantasztikus volt látni, hogy mennyire nyitottak és lelkesek voltak. Elkészültek a csapatindulók és a csapatzászlók.  Mindenki számára fárasztó nap volt, így a gólyák este tíz óra körül már nyugovóra tértek. Várták már ezt a pillanatot, semmit nem tudva az ellenük készülő, igen humoros csavarról.

A gólyákat, ugyanis éjjeli két órakor hajnali ébresztő keltette.
A vártnál sokkal jobban fogadták. Voltak, akik még ébren voltak, mert a nagy meleg miatt nem nagyon tudtak aludni, akiknek pedig sikerült, ők meglepően készségesen álltak a feladathoz. Minden gólya a saját csapatával útra kelve, keresni kezdte az általunk elrejtett fekete színű alakzatokat a kollégium kertjében. Az összes csapat kitett magáért. A legügyesebb csapatnak 72 db alakzatot sikerült találnia. A feladat teljesítése után mindenki visszatért a szobájába és folytatta vagy elkezdte az alvást, ugyanis reggel kilenc órakor volt gyülekező az aulában.

A következő nap délelőttjén a sporté volt a főszerep, a csapatok bebizonyíthatták mennyire ügyesen tudnak röplabdázni. Minden csapatból 5-5 fő versenyzett. A tűző napon nem volt könnyű, de nagyszerűen helyt álltak. A piros csapat csak úgy tarolt, minden csapatot sikerült legyőzniük. Mindenki nagyon várta már az ebédet. Aztán elkezdődött a csapatok közötti sorverseny. A dökösök előkészítették a terepet. Az időjárás is nekünk kedvezett, mert sikerült minden feladatot teljesíteni, amivel készültünk a gólyák számára. Itt aztán volt tojásdobálás, gyorsasági feladatok és persze nem maradhatott el a vízibombázás sem. Mindenki nagyon jól érezte magát.

Miután mindenkinek sikerült megszáradni és átöltözni, kezdődhetett a meglepetés program: a csapatok útnak indultak csoportvezetőikkel, illetve egy kísérő tanárral, az úticél a hajóállomás volt. A kollégium jóvoltából részt vehettünk közösen egy egy órás sétahajózáson.

Lassan véget ért a nap. A legizgalmasabb rész azonban ekkor kezdődött. Kezdetét vette az eredményhirdetés. A legügyesebbek idén a sárgák voltak, nekik sikerült a legtöbb pontot szerezniük. Mindenkinek emléklappal és csokival kedveskedtünk. Összefoglalva nagyon ügyesek voltak és nagyon összeszokott csapatok alakultak ki a tábor végére. Elérkezett a szórakozás ideje. Rengetegen jöttek és táncoltak együtt.

Az év eleji feladatok ezzel azonban közel sem értek véget a diákönkormányzati tagok és a kollégiumi tanárok számára. Hétfőn ugyanis kezdetét vette a nagy beköltözés. Hatalmas szervezést igényelt, hogy minden a leggördülékenyebben menjen. Ez idő alatt a gólyák számháborúval és sporttal töltötték az időt. Este hétórára sikerült beköltöznie mindenkinek.

Azt gondolom, hogy egy tartalmas hétvégét töltöttünk el közösen. A diákönkormányzat tagjai bizonyságot tettek arról, hogy a közösségben rejlő erő bármire képes. A gólyák lelkesen és motiváltan csinálták végig a tábort. A mai napig érzékelhetők a hétvége alatt kialakult barátságok.

A DÖK elnöke, Siklódi Gellért ezúton is köszönetet mond minden csoportvezető és segítő elhívatott munkájáért, a patronáló tanár Horváth Péter tanár úr, valamint Barkóczi István tanár úr és Trigola-Majzik Krisztina igazgatóhelyettes asszony segítségéért.

 

 Gallyas Róbert