Bemutatkozás
“Aki hisz a pedagógiában, az csak optimista lehet.
A pedagógusi hit, mely inkább a természet, mint nézet dolga,
kettőt tételez fel: hogy az emberek (az eddiginél különbbé) nevelhetők
s hogy (az eddiginél többre) taníthatók.”
Németh László

A Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium vezetése az érvényes törvények, rendelkezések betartásával, az ésszerű gazdálkodás elveinek megfelelően, a partneri igényekre alapozva, a teljes munkatársi kör odaadó munkájával, nyílt légkörben, demokratikusan, humánusan kívánja nevelni és oktatni a középiskolás, valamint az érettségi utáni középfokú oktatásban résztvevő tanulókat. Fontosnak tartjuk, hogy kollégiumunkban a régi és az új kollégista már az első perctől jól érezze magát, a szülő pedig jó helyen tudja gyermekét…
Rólunk mondták
Néhány idézet a szülői elégedettséget mérő online kérdőívre érkezett válaszokból
Néhány idézet az Arany János Tehetséggondozó Programban végzett diákjaink véleményéből
Eljutás a kollégiumba || JELENTKEZÉS
A Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium Újbudán, Budapest legnépesebb kerületében helyezkedik el. Az épület közel van a közlekedési csomópontokhoz, de mégsem a forgalmas útvonalak mentén. A XI. kerület Rátz László utca 3-7. szám alatt egy kétemeletes, koedukált kollégium várja a vidéken élő és a fővárosban továbbtanulni kívánó diákokat, ahol összesen 483 főnek tudunk kollégiumi elhelyezést biztosítani.
Az új diákok jelentkezését folyamatosan fogadjuk, amelyhez nem kell mást tenni, mint honlapunkon kitölteni az online jelentkezési lapot, valamint ugyanitt feltölteni a kért mellékleteket. Technikai probléma esetén a titkarsag@tmtk.hu címre írt levélben lehet segítséget kérni.
Felvétel esetén elektronikus válaszlevelünkben az összes tudni-, és tennivalóról tájékoztatjuk.
A régi diákok jelentkezésének határideje május 15.
A felvételi kérelem elbírálását követően, a döntésről értesítést küldünk, legkésőbb június 30-ig.
Új jelentkezők később beadott felvételi kérelmeit folyamatosan bíráljuk el, a döntésről értesítést küldünk.
A nyári szünetben, a szerdai napokon 10-14 óra között személyesen is érdeklődhetnek az ügyeletes pedagógiai vezetőnél.